Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

Bármitartó

8+1 dolog, ami miatt szeretem a pólófonalat

2018. május 03. - Bármitartó

Kb. 4 évvel ezelőtt internetes böngészés közben találkoztam először a pólófonallal. Látszatra könnyen, haladósan lehetett vele csodás és otthonos dolgokat készíteni. El is meséltem a férjemnek, hogy micsoda szuper új hobbi van a láthatáron, fejben már terveztem a szőnyegek és kosarak hadát.

Gyorsan meg is rendeltem az első pár gombolyagot (akkor még nem lehetett ennyi helyen kapni, nem volt még olyan népszerű és ismert anyag, mint mostanában). Szerencsém volt, mert éppen babakocsit tologatva sétáltam, amikor megpillantottam az utca túl oldalán a csomagos postást, így gyorsan kifizettem és már bontottam is ki a vaskos küldeményt.

20190708_095634.jpg

Tetszett, amit láttam. Óriás gombolyagok mindenféle színben. Ekkor még semmi többet nem tudtam a témáról. Sőt! A nagy fellángolás közepette elfelejtettem tűt rendelni. Másnap elmentem a legközelebbi fonalboltba, és megvettem a legnagyobb méretű tűt, ami egy 9-es volt. Utána szépen lassan rájöttem, hogy semmit nem tudok a horgolásról, ami egyszerűnek tűnik képen vagy egy videón, azt nagyon sok megállítás után sem olyan könnyű rekonstruálni a gyakorlatban. Akkor még nem volt magyar nyelvű videó sorozat, külföldi oldalakat böngésztem az alap fogások után keresgélve.

vid.jpg

Hosszú gyakorlások, bontások, sarokba dobások és újrakezdések után megszületett végre az első szőnyegem, ami kicsit csálé lett, de legalább az enyém. Azóta is a gyerekszoba éke, látott már mindent: kiömlő kakaót, a szemek közé szorult milliónyi műanyag gyöngyöt, filctoll puszikat, zsírkréta simogatásokat. És ezzel el is érkeztem a listám első pontjához:

1. A pólófonalból készült dolgok tartósak

Bírják a gyűrődést, ellenállóak, és a csak ebből az anyagból készült kiegészítők bírják a mosógép körhinta funkcióját is (értsd a centrifugát)

szonyeg5.jpg

2. Nem kell vele a maximalizmusra törekedni

Ez most furcsán hangzott első hallásra, ugye? Várj, megmagyarázom! Míg a hagyományos vastagságú fonalnál és egy nagy precizitást igénylő mintánál, szigorú szem számolás van, ha hibázol, annak maradandó nyoma lesz. A pólófonalnál lehet egy kicsit csalni itt-ott. Sőt, kell is néha az adott gombolyag tulajdonságaihoz igazodva. Szóval, van benne valami jól eső szabadság számomra.

7_6.png

3. Izgalmas vadászat, zsákbamacska feeling-gel

Mivel a pólófonal a ruhaipari folyamatok során keletkezett "melléktermék", ezért jellegéből adódóan nincs rá sztenderd se vastagságban, se rugalmasságban, se színekben. Mindig van egy kicsi zsákbamacska érzés, amikor rendelsz egy újabb adagot, de éppen ettől izgalmas. Egy idő után azért már kép alapján is sokat sejt az ember.

4.Nagyon jól kombinálható más anyagokkal

Izgalmas, sok színű, igazán egyedi munkák kerekednek, ha például fával vagy bőrrel kombináljuk a pólófonalat.

A horgolható fa alapokkal egy egészen új dimenziója nyílik meg a horgolásnak, a bőr kiegészítőkkel pedig olyan jó táskákat készíthetünk, hogy na. Bevittem a gyerekemet oviba egyik nap ezzel a hátizsákkal, mire 20 perc múlva kijöttem, már két megrendelésem volt rá :D

turkiz3.png

 5. Haladós a munka vele

Ezt a tulajdonságát a pólófonalnak a bevezetőben már említettem. Tényleg haladós. Ha ráérzel az ízére, akkor egy-két (na jó, néha több) óra alatt készíthetsz egy remek rohangálós táskát magadnak. Vannak olyan projektek belőle, amik tényleg pár percesek, vagyis akár pánik ajándékötletek is simán megvalósíthatók belőle. Példának hozom ezt a 10 perces nyakláncot, aminek a részletes elkészítését itt olvashatod.

nyaklanc.png

6. Közösséget formál

Van az egyik ismeretterjesztő csatornán egy sorozat, ahol különböző vírusok terjedését vizsgálják igen szemléletes módon. Mindig azt képzelem, hogy az egyik kis kémcsőben egy darab pólófonal is lehetne akár. Azt a személyt, akitől az adott járvány elindul, zéró páciensnek nevezik. Amióta elkezdtem komolyabban foglalkozni a pólófonalas horgolással, létre hoztam a témával foglalkozó igen aktív facebook csoportomat és az oktató videóimnak egy Youtube-csatornát, azóta én is egy ilyen zéró páciensnek érzem magam. Napi szinten kapok kedves leveleket, amiben megköszönik nekem a horgolással kapcsolatos sikerélményeiket. Megfertőztem a sógornőmet, pár barátomat, még az egyik beszállítómat is :)

20732961_1588306067888063_926993504_n.jpg

7. Megtanít jobban beosztani a helyet a lakásban

Amikor az ember hobbija egy idő után munkává válik, akkor azt szokták mondani, hogy érdemes keresni egy új hobbit. De mást hozadéka is van ennek. Egy idő után a lakás legkülönbözőbb pontján tűnnek fel a hobbink kellékei, és ezekről a kupacokról nem éppen a rend szó ugrik be először. Nincs mese, egy ponton dönteni kellett, hogy hogyan lehet praktikusan megoldani a szituációt. Egy kis átalakítás, és máris újra öröm volt ránézni az eszközeimre. Egy korábbi bejegyzésben összeszedtem a praktikus hobbisarok kialakításához pár tippet.

sarok.jpg

8. Találékonnyá tesz

Azt hiszed, hogy pólófonalból "csak" kosarakat, szőnyegeket és táskákat lehet készíteni? Hát nagyon nem! Ha elkezded, akkor egy idő után automatára kapcsol az agyad, és olyan dolgokat is megalkotsz pólófonalból, ami az átlag komfortzónán kívül esik. Nálam készült már pl. képkeret, minikert élő növényekkel, kerti lámpás, ritmus hangszer, meg még pár érdekes dolog, amiről itt olvashatsz bővebben.

kepkeret.png

+1 Kitágulnak a határok

Aki pólófonalas horgolásra adja a fejét, az egy idő után más vastagabb fonal típusok között is elkezd nézelődni. Mert érdekes, hogy mit lehet belőlük készíteni, miben mások, mint a pólófonal. Így kerültem közelebbi kapcsolatba például a szalagfonallal, ami egy cipőfűzőszerű, egyenletes, könnyebb fonal fajta, nagyon jó vele dolgozni. A fettuccia fonalat is így ismertem meg, ami táskához például verhetetlen, de ilyen élethű rózsákat is lehet belőle készíteni. Kíváncsi vagy hogyan? Ebből a videómból megtanulhatod.
Nálam a námbörván továbbra is a pólófonal marad, de más XL fonalakkal is dolgozom olykor, amik nagyszerű kiegészítői lehetnek az elképzeléseim megvalósításának.

rozsa.jpg

Kíváncsi vagyok rád! Ha szeretnéd beszélgetni a témáról, vagy tanulnál, akkor szívesen látlak facebook oldalamon, a csoportomban, instagramon,  youtube-csatornámon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr1113880070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuci12 2018.05.04. 09:20:43

Én is rákattantam erre a témára, de házilag is elő lehet állítani használt pólóból a fonalat.
Video is található róla a net-e hogyan kell speckó felvágni.
Ehhez képest elég drága a fonal.

Bármitartó 2018.05.04. 09:24:04

@nyuci12: Nekem is van saját videóm, hogy hogyan kell felvágni egy pólót ahhoz, hogy egybefüggő szálat kapjunk. Az a tapasztalatom, hogy egy pólóból nagyon kevés fonal lesz, elég sok idő, és soha nem lesz olyan egyenletes és szép a munka vele, mint a bolti fonallal. Arról nem is beszélve, hogy ilyen mennyiségben oldal varrás nélküli póló azért nem igen fordul elő, egy átlag háztartásban.
süti beállítások módosítása