Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

A férfi, aki nem fél előkapni a horgolótűjét

2017. november 25. - Bármitartó

Képzeljétek, vannak olyan férfiak, akik nagyban horgolnak. Ezalatt értsd azt, hogy ebből élnek. Két ilyen úriembert is követek az instagramon, és bizton állíthatom, hogy nem piskóta, amit művelnek. Az egyikük spanyol, a másik srác pedig amerikai.

Itthon szerintem furcsán néznének valakire, ha férfiként a villamoson vagy a vonaton elővenné a horgolótűt és a fonalat, majd bőszen elkezdene alkotni. Pedig mitől lenne ez kevésbé férfias hobbi, mint például a kerámia készítés vagy a fafaragás? A fonaltól vagy a horgolótűtől talán? 

Szerencsés vagyok, mert ismerek valakit, aki bizony nem szégyenli, hogy férfi létére megszerette a horgolást. Ő Szász Tamás, akit egy alkotói facebook csoportban ismertem meg, majd egy klub nap alkalmával azt mondta, hogy szívesen megtanulná, hogy hogyan kell Bármitartót készíteni. Sőt, ő volt a leglelkesebb tanítványom. Rögtön vásárolt is pár darab horgolható fa alapot és némi pólófonalat, horgolótűt, és azóta is lelkesen gyakorol. Kapom is a képeket, hogy éppen hol tart, meg a kérdéseket is, hogy: Eszter, a színváltásról nincs videód, azt is meg szeretném tanulni! (de van :)

23434945_1353103038133115_5809458741611798546_n.jpg

Tamás egyébként 14 éve mentőápoló, 24 órás szolgálatban dolgozik, felesége is egészségügyi dolgozó, mint mondja, ez nem munka, ez hivatás számukra. Egy 10 éves kislány büszke édesapja, szeret horgászni, túrázni, és amolyan Bear Grylls módjára érdeklik az olyan technikák, amik a vadonban való túlélést jelenthetik.

Szóval, Tamásnak most új hobbija van, a horgolás, amit élvez, és büszke rá. Tudni kell azonban, hogy ő másban igazán profi. Paracord karkötőket készít mesteri szinten. Ezek a karkötők pedig túlzás nélkül, akár életet is menthetnek!

A paracordot eredetileg az amerikai ejtőernyők felfüggesztő zsinórjaiként használták a 2.világháborútól, majd az ejtőernyősök a harcmezőn rájöttek, hogy a kötélzet alkalmas sok más feladatra is. Jelenleg általános célú zsinórként alkalmazzák, katonák és civilek egyaránt. Az utóbbi években egyre elterjedtebb a paracord karkötők viselése fiatalok körében. Azok csuklóján tekinthetünk meg egy-egy divatos és egyedi mintát, akik valamilyen sportot űznek, de gyakran hétköznapi viseletben is szembejöhet velünk az utcán. A karkötők többsége könnyen lebontható, így nagyjából átlagosan 3 méter kötelet kaphat a tulajdonos. Alkalmas cipőfűzőnek, ha úgy hozza a sors, de akár menedéképítés céljára kötözni vagy sérültnél törésrögzítéshez illetve nagyon erős vérzésnél
vérzéscsillapításra is lehet használni.

Szentesi Eszter-Bármitartó: Külső szemlélőnek furcsa lehet, hogy érdekel a horgolás világa, mi tetszett meg benne?

Szász Tamás: Amikor láttam a munkáidat először csak képeken és videókon, már maga a horgolás mintája megfogott, mert rögtön párhuzamot kerestem a pólófonal és a paracord között. Aztán, mikor végre találkoztunk élőben és kipróbálhattam, az volt az a pont, ami megadta végső lökést!  Igen, ez tetszik, ebben van fantázia és számtalan lehetőség! Az ott elkészített kis tároló azóta is munkaasztalom ékessége. Valamint azóta a vásárolt darabokból elkezdtem készíteni ajándékokat. Számomra ez egy teljesen új anyag és lehetőség volt, amit ki akartam, ki kellett próbálnom. Szerintem ez egy bakancslistás pont volt. Valószínűnek tartom, hogy nem ez a két-három darab lesz az első és utolsó darabom, amit elkészítek. Ha valami érdekel, abba teljes erővel beleásom magam, és addig csinálom, ameddig meg nem tanulom, vagy el nem sajátítom.

23844398_1686226938095975_290054712970554155_n.jpg

Szentesi Eszter-Bármitartó: Honnan jött a paracord karkötők ötlete?

Szász Tamás: Lassan öt éve hogy a mentőzés mellett létrehoztam és másodállásban csinálom kis vállalkozásomat, a Strong Paramedic Paracord-ot. Ha emlékeim nem csalnak, 2012-ben kezdődött, amikor egy barátom, Csomán János felrakta az ő karkötőjének a képét töltényhüvelyekkel és koponyákkal. Nagyon megtetszett majd ő mondta el nekem, hogy ez paracordból van, ami hétköznapi nevén ejtőernyőzsinór. Rögtön elkezdtem utánakeresni, hol lehet kapni, mennyibe kerül, hogy kell ezt készíteni egyáltalán. Az első darabokat, mivel még nem tudtam beszerezni zsinórt, egyszerű reluxa zsinórból csináltam saját célra. Aztán elkezdtem gyakorolni. Napokat, heteket bújtam a videókat, leírásokat, és egyre jobban ment egyre többféle minta és típus. Mindent pontosan felírtam, és azóta is feljegyzek mindent, melyik típushoz és melyik mérethez mennyi anyagmennyiség kell, ami nem volt rossz ötlet. Aztán, mikor már igen jól sikerült darabok születtek, gondoltam megpróbálom és hivatalosan is készítem a paracord karkötőket. Azóta szépen lassan fejlődtem mind a fonás, csomózás mind a marketing, fotózás területén. 

img_20170726_124850_1.jpg

Szentesi Eszter-Bármitartó: Mitől különlegesek a te karkötőid?

Szász Tamás: Az én karkötőimben annyi az extra, ha szabad így fogalmazni, hogy van egy fémlapocska, ami rozsdamentes acélból van, és erre lehet kérni különböző gravírozásokat. A lehetőségek tárháza óriási és akár életmentő is lehet! Sokan kérnek olyan gravírozást, amiben fel van tüntetve a vércsoportjuk, betegségük vagy gyógyszer allergiájuk is, de készíthető pároknak egyedi neves darabok, kérhetik cégek, csapatok, egyesületek is csapatépítő tréning keretében egyen karkötőnek, vagy például sportolók. Maga a karkötő anyaga nagyon erős és bírja a vizet, ahogy a fémlapocska is. Ezt a fémlapot sikerült levédetni, mert sajnos elkezdték lemásolni. Ezekben a zsinórokban is létezik többféle méret mind hosszúságra, mind átmérőre. Van pár olyan karkötő darabom, amit még nem láttam máshol és van olyan is, amit  továbbgondoltam és máshogy készítettem el. 

dscf4768.JPG

Szentesi Eszter-Bármitartó: Mi inspirál, amikor egy-egy új mintát megalkotsz?

Szász Tamás: Általában minden képet, anyagot, ami számomra fontos vagy a későbbiekben hasznos lehet elmentem, és ezalatt a 4-5 év alatt rengeteg anyagot halmoztam fel. Ha elkap az ihlet, hogy szeretnék valami új darabot csinálni, elkezdem nézegetni ezeket a képeket, és elkezdek gondolkodni, hogy hogyan lehetne megcsinálni ezt máshogy, vagy mit lehetne beletenni, hogy jobb, szebb, ütősebb legyen. Vannak alkotói mélypontjaim, aki azt mondja, nincs neki, az hazudik. Ilyenkor tanácsot kérek a barátaimtól vagy a csoportbeli társaimtól a facebook-on. Ők rengeteg erőt adnak, hogy ezekből a mélypontokból, mint a főnix madár újra lángra lobbanjak. Ezúton is köszönöm minden barátomnak, akik segítenek és számíthatók rájuk, természetesen ez oda-vissza alapon működik. Ezek az apró ámde nagyon fontos tényezők sokat jelentenek egy kézműves számára  szerintem!

Szentesi Eszter-Bármitartó: Kiknek ajánlod a paracord karkötőket?

Szász Tamás: Ezekben a karkötőkben az a jó, hogy bárki hordhatja. A gyermekektől kezdve a felnőttekig, a férfiaktól a hölgyekig. Egyedi méretre szabva készülnek a pontos csuklóméret alapján, de van pár típus, ami állítható méretű. Például, ha valaki ajándékba szeretné, de nem tudja lemérni az illető kezét, akkor ezt a fajtát szoktam javasolni. A gyermekek esetén is ezt ajánlom, mert az ő kezük még növésben van. Sportolók, természetjárok, bushcrafterek, mentősök, tűzoltók, rendőrök is szívesen viselik. Nagyon sok területen megtalálható és terjedő félben lévő dolog. Talán, mert tetszés szerint elkészíthető, méretre szabható és nem kényes, mert bírja a vizet. Az én kezemen általában 4-6 darab mindig van, és nem nagyon szoktam levenni őket. Természetesen mindennek ez sem áll ellen, és idővel ez is megkophat, elhasználódik, de van olyan karkötőm, amit már pont ezért szeretek, mert olyan kopott és sok emlék köt össze minket!

Szentesi Eszter-Bármitartó: Mit lehet még paracordból készíteni?

Szász Tamás: A lehetőségek tárháza szinte végtelen! Rengeteg mindent láttam már, amit ebből készítettek. Például szandált, fegyverszíjat, kalapot, övet, virágtartót, túrabot markolatot, különböző állatfigurákat. Szóval nem tudom elképzelni, hogy, van olyan, amit ne lehetne befonni vele vagy díszíteni. Nemrégen például egy adventi koszorút csináltam koszorú alap és paracord felhasználásával.


Ha szeretnétek magatoknak Tamás által készített paracord karkötőt, akkor itt megtaláljátok őt.

 

18280960_1486402068078464_320602389_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr4913372289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szász Tamás 2017.11.25. 10:59:50

Köszönöm szépen Eszter! Nagyon remek cikk lett! Ezer hála! Kívánok neked sok sikert és jó egészséget! Az olvasóknak pedig sok szép percet és horgolásra fel!