Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

Annyi minden történt, annyi minden változott...

2018. április 04. - Bármitartó

Charlie azt énekli egy dalában, hogy annyi minden történt, annyi minden változott...

Pontosan ezt érzem most én is, és persze, már dúdolom is. Sűrű volt ez a pár hét. Szeretném veletek megosztani ennek az intenzív időszaknak az eseményeit és eredményeit.

praktikaaprilis.png

Először is, képzeljétek, elfelejtettem a blogomhoz tartozó jelszót. Hiába kértem jelszó emlékeztetőt, az nem érkezett meg. Ezért a múlt héten nem is született új bejegyzés. Végül kiderült, hogy nem a jelszó rossz, hanem az emailcím :)

A lényeg, hogy megoldódott a dolog, és ma már újra klaviatúrát ragadhattam.

Ez egy személyesebb hangvételű poszt lesz, kevesebb horgolással, több sztorizással, erre készüljetek.

Tavaly nyáron bombaként robbantak az életembe a horgolható fa alapok, mondhatni jöttek, láttak, győztek. Kellett egy felület, hogy ti is hozzájussatok, ezért megnyitottam a Meska boltomat, pontosabban annak egy aloldalán az Alkotók Boltjában a virtuális üzletemet.

Hálával tartozom a Meskának, hogy bolt tulajdonosoknak és a vásárlóknak is jól kezelhető felületet biztosít, ezzel lehetővé teszi, hogy azok az alkotók is méltón léphessenek porondra, akiknek a vállalkozása nem érkezett még abba a szakaszba, hogy saját webáruházuk lehessen.

Hamar megszerettétek a virtuális boltocskámat, sokan vásároltatok nálam, amit ezúton is köszönök. Az ez idő alatt született 824 pozitív értékelésért pedig külön és örök hála nektek, álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi lesz a végére.

Igen, jól olvastátok a végére. Mert bizony tegnap kiürítettem a Meska boltomat, és elköltöztem. Eljött az ideje ugyanis, hogy saját webáruházam legyen, annak minden édes terhével, ami egy kicsit rugalmasabb, vásárló barátabb, több funkciója van, esztétikusabb. Szóval egy kicsit több, mint az eddigiek.

webshop.JPG

A szokásos linkeken túl, a mai naptól a www.polofonalazz.hu oldalon találtok meg. Kukkantsatok be hozzám, mert egy csomó újdonságot pakoltam a pólófonalazás szerelmeseinek a virtuális polcaimra.

Egy webáruház nyitása nagy munka, nem is sejtettem, hogy mekkora. Az egy dolog, hogy sok-sok hivatalos dolgon kell magát átvergődnie az embernek, de az eddigi kb. 15 funkció helyett kb. 250-nel kell tisztába lennie.
Ezen kívül kb. 500 fotó elkészítése, retusálása, rendezése, feltöltése várt rám.

Az elmúlt hetekben nem sokat aludtam, leginkább azt sem egyben, mert sok vállalkozó anyuka társammal karöltve egy kicsi gyerek ellátása, szeretése, nevelése is a feladatom, akinek bizony nem mindig egyezik a bioritmusa az enyémmel.

A másik nagy hír, hogy ismételt lehetőséget kaptam a Praktika Magazintól, hogy megmutassam egy pólófonalas alkotásomat az újság oldalain. Ez alkalommal ez a tavaszi kopogtató készült horgolható fa alapra, üde tavaszi virágszínekkel.

Maga az anyag még februárban készült, a megjelenés pillanatáig pedig mindig hétpecsétes titok. Olyan nehéz két teljes hónapig magamban tartani valamit, amit örömömben a legszívesebben azonnal elmondanék mindenkinek!

Maga a folyamat egyébként úgy nézett ki, hogy a szerkesztőségben készítettem el kopogtatót az elejétől a végéig együtt választottuk ki a színeket, ami illik az április hangulatához. Az alkotás folyamatáról pedig fázis fotók készültek.

A hangulat most is szuper volt, inspiráló belelátni Magyarország első és legnagyobb DIY magazinjának a mindennapjaiba. A szerkesztőség  egyébként olyan, mint egy hobbibolt, a polcokon sorakozó dobozok tele vannak mindenféle hobbi alapanyagokkal, szerintem nincs olyan kézműves technika, amihez ne lenne ott valami használható.

Most úgy érzem, hogy egy kicsit helyére billentek a dolgok, befejeződött egy nagy munka. Pihenni azonban nem fogok sokat, mert már nagyon hiányzik a horgolótűm és a pólófonalaim, amiket a webáruház előkészületei miatt egy kicsit szabadságra küldtem, szeretnék sok-sok szépet mutatni nektek és persze folytatni a videózást is, amiből már legalább 5 téma a fejemben motoszkál hetek óta. 

A fejem tele van ötletekkel, a tavaszi DIY sorozat 3. részét is tervezem éppen, amiről a jövő héten olvashattok majd a blogban.

Jó érzés, hogy van kinek írni, hogy ennyien követtek facebookon, a csoportomban, instagramon,  youtube-on és most már egyre többen itt is. Köszönöm, hogy vagytok, hogy figyeltek rám, hogy figyelhetek rátok!

A legnagyobb szeretettel, Eszter

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr5413809328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.