Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

Társasjáték közben is horgolok, amíg a másik lép.

Beszélgetés Vénné Meskó Katalinnal a Meskok - horgolt design alkotójával

2018. július 19. - Bármitartó

Vannak online barátságok. Ez gondolom nem újdonság a mai hipervilágban, de itt most hadd meséljek kicsit a szakmai online barátságokról. 

Aki elkezd alkotni, netalán ebből él, az óhatatlanul keresi a hasonszőrűek társaságát. Akik megértik, hogy mennyiben más a mi életünk, milyen örömök és kihívások érnek minket nap mint nap, mi inspirál minket, mik a céljaink és a határaink. Nagyon jók erre a közösségi oldalak, ahol a legkülönbözőbb módon lehet egységgé tömörülni és támogatni egymást.

Az igazán jó szakmai barátságok nem önzőek. Nem akarunk felülkerekedni a másikon, tudunk örülni egymás sikereinek, kíváncsiak vagyunk egymásra, és bizony néha figyelmeztetjük is egymást, ha hibázunk.

Ilyenkor egy idő után elkezd motoszkálni az ember agyában, hogy milyen jó lenne személyesen is találkozni. Ha megy ez a kibertérben, akkor menne nem csak a kiterjesztett valóságban is. 

Több ilyen barátom is van, akivel még soha az életben nem találkoztam, de ennek ellenére nagyon jól megértjük egymást. Vannak, akikkel viszont már szerencsére sikerült a valóságban is találkozni. Még ha csak véletlenül is.

Ilyen, Vénné Meskó Kati is, akivel már régóta tervezgettük, hogy személyesen is összefutunk, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés. Majd egy szép napon teljesen véletlenül ugyanarra a workshopra hívtak meg minket. Volt nagy öröm, és ha már így alakult, akkor egy kicsit beszélgettünk is, így ti is bepillanthattok Kati és a Meskok - horgolt design mindennapjaiba.

3_13.png

Eszter - Bármitartó: Hogyan kezdődött nálad a horgolás?

Kati: Édesanyám és nagymamám kezében mindig ott volt a horgoló-, vagy kötőtű, amelyek varázspálcaként keltették életre a szebbnél szebb terítőket, kiegészítőket, ruhákat és játékokat.  Nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb engem is elvarázsol. Imádtam bújni a kreatív, kézimunkával foglalkozó, kötős, horgolós újságokat, amelyekben bejelöltem a nekem tetsző modelleket majd édesanyámat kértem meg, hogy készítse el nekem. Totyogó kistestvérem mellett ezekre egyre kevesebb ideje maradt, így csak ott álltak a félig elkészített, ámde hőn áhított felsők, kendők, kardigánok a kézimunkás kosárban. Mígnem egyszer nekiszegeztem a kérdést:

“Folytathatom én a horgolást? Szívesen befejezném!”

Szerencsémre rábólintott, pedig később bevallotta: előre látta, hogy vissza kell majd bontania, és újra kezdenie a munkát. Legnagyobb meglepetésére azonban erre nem volt szükség, sőt olyannyira belejöttem, hogy egy idő után már nem is látszott a különbség az ő-, és én kezem munkája között. Azóta is hálás vagyok neki, hogy hitt bennem, ugyanis ekkor éreztem rá a horgolás valódi ízére, és vált életre szóló szenvedélyemmé. Ennek most már 21 éve.

36844782_678816685806144_6540359568235429888_n.jpg

Eszter - Bármitartó: Hobbinak vagy munkának tekinted az alkotást?

Kati: Ez általában időszakos nálam. Közel 20 évig csakis hobbiként tekintettem a horgolásra, így ha valaki rendelésre kért tőlem valamit, kategorikusan nemet mondtam. Aztán mikor az akkori munkámban már nem találtam a boldogságot, egyre kézenfekvőbbé vált, hogy a hobbim lehetne a munkám is. Akkor kezdtem el felépíteni a kézműves vállalkozásomat, ahol a hobbi egyre inkább munkává vált. A munkával teli időszakban várom a nyugalmasabb napokat, hogy a horgolást hobbiként éljem meg, de persze ilyenkor is az új termékek tervezésével, megvalósításával foglalatoskodom. Szeretném megtalálni az egyensúlyt a munkából és a hobbiból eredő horgolás között. De azt  hiszem, ami a legfontosabb az egészben, hogy egyetlen láncszemet vagy pálcát sem horgoltam eddig kényszerből, a fonalak minden egyes cm-ét örömmel és szenvedéllyel horgoltam le, még akkor is, amikor pl. a sokadik virágot készítettem el Anyák napjára a kedves megrendelőimnek.

36877511_678816555806157_6675847060366819328_o.jpg

Eszter - Bármitartó: Mi a Meskok - horgolt design igazi motorja, honnan inspirálódsz?

 Kati: A legváratlanabb és legkülönbözőbb helyekről érkezik/érkezhet az inspiráció. Nem tagadom, rengeteg időt töltök a neten, böngészve a Pinterest, Instagram és a Facebook adta lehetőségeket, de nagyon szeretem a régi, megsárgult lapú könyveket, újságokat is forgatni, hiszen tudjuk, hogy a divat bizonyos időközönként visszatér. Emellett sokszor egy bevásárlás során, egy lakberendezési áruházban, vagy egy virágboltban pattan ki egy ötlet a fejemből, legtöbbször magam is rácsodálkozom, hogy ez honnan is jutott eszembe. Nem véletlen a szlogenem sem ( „A fonal ihlette.”) hiszen számos alkalommal elég megfognom, meglátnom egy fonalgombolyagot és azonnal látom, hogy ebből mit lehetne horgolni, mi mutatna jól belőle.

37284636_685982071756272_4441808559948169216_n.jpg

Eszter - Bármitartó: Hogyan kerültél kapcsolatba a pólófonallal és az egyéb XL fonalakkal?

Kati: Pólófonal először a kezemben egy kreatív workshop alkalmával volt, ott akkor egy fonott nyakláncot készítettünk. A workshop végén vásároltam egy kisebb gombolyag fonalat, hogy otthon kipróbálhassam vele a horgolást. Addigra már sok inspirációt láttam a neten a horgolt kosarakkal kapcsolatban. Így ez volt az első tapasztalat, egy tárolókosarat készítettem belőle, amit a mai napig használunk is itthon. Persze a pólófonalakkal kialakult tapasztalatommal nézve ma már sok kivetnivalót találok az első pólófonalas alkotásomban. Azt hiszen engem is az fogott meg az XL fonalakban, mint sok mindenki mást is, hogy gyorsan látványos eredményeket lehet vele elérni. Amíg pólófonalból egy 1 m-es szőnyeget horgolok, addig egy vékony horgolócérnából  pár cm átmérőjű csipketerítőt tudnék készíteni ugyanazzal a mintával. Nyilván nem lehet a kettőt összehasonlítani, de kézbe fogva mégiscsak a szőnyeg lesz látványosabb.

36784682_678816729139473_7286876698765688832_o.jpg

Eszter - Bármitartó: Elkezdtél a WSC horgolható fa alapokra is dolgozni. Miben más ez, mintha csak fonalat használnál?

 Kati: A horgolható fa alapokat egy nagyon ötletes és jó találmánynak tartom több szempontból is. Először is olyan különleges alapformájú (szív, gitár, ovális, fenyő) kosarakat tudok készíteni, amihez ha meg kellene horgolnom az alapot, biztosan sokszor bontanám vissza az eredményt, és még akkor sem lenne szép. A fa alapokkal való horgolás - a tökéletes alapforma mellett - így gyorsabb is, hiszen rengeteg időt és fonalat spórolhatunk általuk. Az új szenvedélyem pedig a fa alapok pácolása. Számos szín áll rendelkezésre a fapácokból, amit akár egy alapon belül is variálhatunk, így elérve egy különleges összhatást.  Mostanában ezzel kísérletezem. Számos pont van a „Megvalósítandó ötletek” listámon, hogy a fa alapokat hogyan tudnám felhasználni úgy, hogy ne csak kosarak készüljenek belőlük. A fa alapokkal készült kosarak, kopogtatók, díszek tartósak, jól variálhatóak más technikákkal is. A kislányaim is nagyon szeretik, nagy rajzosokként alig várják, hogy színezhessék, festhessék. 

nevtelen_terv_6.png

Eszter - Bármitartó: Mi szerepel a horgolós bakancslistádon?

Kati: A több, mint 20 év alatt nagyon sok mindent kipróbáltam már, horgoltam nagy volumenű dolgokat - ágyterítőket, falvédőket,  csipkeruhákat is. Ezek sokáig rajta voltak a bakancslistámon, és amíg „csak” tanultam, nem volt háztartásom és nem születtek meg a gyerekeim, volt is időm és lehetőségem megvalósítani ezeket. Azt hiszem ezeket szeretném újra megvalósítani új mintákkal és új színekkel. Nálam a csodálatra méltó alkotások mindig is a nagyon nagy, sok-sok munkával járó alkotások voltak. Szeretnék minél több ilyet horgolni én is. Ami még mindenképpen rajta lenne ezen a képzeletbeli listán, az egy horgolt esküvői ruha. Talán majd egyszer a húgomnak készítve megvalósulhat ez az álmom is.

17499433_436062010081614_7821393347009045404_n.jpg

Eszter - Bármitartó: Mit tanácsolsz azoknak, akik csak most ismerkednek a horgolás rejtelmeivel?

Kati: Ahogy a Nagymamám is vallotta – akinek az élete volt a horgolás, hogy ez tartja őt egészségesen és frissen. A horgolás során kikapcsolunk az agyunk, a pálcák, láncszemek számolásával foglalatoskodunk, minden más gondolat kiürül a fejünkből. Ki vitatná ennek jótékony hatását? Rendkívül jó érzés létrehozni valamit, amit aztán használunk, gyönyörködünk benne vagy viselünk. Ma már a technika előrehaladtával és a számos oktatóvideó elérhetősége miatt sokkal könnyen és gyorsabb megtanulni horgolni, mint régen. Én mindenkit biztatnék arra, hogy kitartóan, sokat gyakoroljon, hiszen nem nehéz megtanulni, ha valaki türelemmel és kitartással áll neki. Az elkészített alkotások pedig kárpótolják a rengeteg munkát, hiszen nincs is annál jobb érzés, mikor saját magunk készítjük el a nap, mint nap használt tárolókosarakat, szőnyegeket, vagy felvesszük az általunk horgolt kendőt vagy ruhát.

37024742_682624778758668_7427832173891158016_n.jpg

Eszter - Bármitartó: Mit csinálsz szívesen, amikor leteszed a tűt és a fonalat?

Kati: Hiába vált munkámmá a horgolás, ha leteszem munka után a tűt és a fonalat, előveszem a hobbihoz való tűt és fonalat. Azt hiszem, ezt hívják szenvedélynek. Ha akad pár perc szabadidőm, a horgolótű után nyúlok vagy az új minták és technikák után kutakodom.
De ha tényleg leteszem a tűt és a fonalat, akkor nagyon szeretem a jó sorozatokat, szeretek olvasni, kertészkedni vagy társasjátékozni, de társasjáték közben is horgolok, amíg a másik lép.

Katival itt találkozhattok:
web: meskok.hu
fb: Meskok - horgolt design
instagram: meskok.design

Ha kedvet éreztek a pólófonalból történő horgolásra. Szívesen tanulnátok, és szeretnétek részesei lenni a legjobb pólófonalas közösségnek, akkor kattintsatok a képre, és gyertek a Bármitartó hivatalos fb csoportjába!

7_6.png

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr2314121717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.