Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

Bármitartó

Róka móka 10+1 kézműves anyukával.

2018. szeptember 20. - Bármitartó

Minden évszaknak megvannak a maga "totemállatai". Bár napközben még mindig a hőguta kerülget, azért bizony ősz van. A kertben is szép lassan elkezdtek szállingózni a szilvafa levelei, lassan megadják maguknak a természet szeptemberi örök gravitációjának.

A hétvégén családi mókaként már telepakoltuk a kis kosarunkat gesztenyével, ilyenkor érdemes menni, amikor még te lehetsz az első, tied lehetnek a legszebb darabok.

A flamingós, pálmafás, ananászos dekorokat is lassan felváltja bent is valami nyugodtabb, kevésbé vibráló, számomra lélek közelibb, nosztalgiát (is) idéző állatka, a róka.

Gyere, és nézz körül velem, hogy 10+1 magyar kézműves anyukánál hogyan jelenik meg a rókás motívum, mivel készültek nektek az idei őszre.

1. Rókás fülbevaló - Gubanc ékszer

Gabi ékszerei és egyéb kiegészítői nagyon tetszenek, van is tőle egy kedvenc pöttyös darabom, és szerepelt is már a blogon egy nyári TOP 10-ben, ahol a legjobb hazai tengerészes stílusú dolgokat kutattam fel egy szubjektív válogatásban. Most is ide kívánkozott ezzel a helyes, kisrókás, gyöngyös fülbevalóval.

kepkivagas_2.JPG


2. Rókás kitűző - Tarkaplacc

Kínálatukban horgolt amigurumi figurák és handmade apróságok találhatók, többek között ez a kitűző szett is, ami igazán jól mutat szerintem egy őszi kardigánon, vagy akár táskán is..

tarka_placc_1.jpg

3. Horgolható fa alap róka mintával - Bármitartó

Nálam is készült rókás móka. Az őszi újdonságok között találod meg ezt a horgolható fa alapot, melyre egy álmos rókalány került. Készíthetsz belőle fali dekorációt vagy lehet egy Bármitartó teteje is.

Azt tudtad például, hogy a rózsaszín rókák átlagosan háromszor többet alszanak hagyományos társaiknál?

img_20180826_161748_179.jpg

4. Filcből készült rókás nyaklánc és hajcsat - MiNik

Kislányos anyukaként tudom, hogy milyen nagy becsben tartják az apró hercegnők a kis kincseiket, legyen az egy nyaklánc vagy a legkedvesebb hajcsat. MiNik kislányoknak készült kincsei egyszerűen tündériek.

minik.jpg

5. Rókás névtábla - DEKOR by bridge 

Ezek a kézzel festett, egyedi táblák megmutatják, hogy melyik kis rókának hol van a vadászterülete a lakáson belül. Érdemes bekukkantani hozzájuk, mert bizony a nagy rókák is találhatnak a kínálatban maguknak valót.

dekor_by_bridge.jpg

6. Rókás irkafirka - Juditoo

Az irkafirka szuper találmány! Tábla, de nem falon van. Feltekerheted, magaddal viheted, bárhol előveheted. Amikor a gyermek megunta az irkafirkázást, csak feltekered, és mentek tovább. Nincs több unalmas orvosi váró vagy utazás. Praktikus kialakításának köszönhetően a kréta és a szivacs is elrejthető az irkafirka belső zsebében.

juditoo.jpg

7. bringás kosár - FAWorite

Ősszel talán még jobb is bringázni, mint nyáron a 40 fokban. Tapasztalatból tudom, hogy mindig több dologgal jövünk haza, mint, amennyivel elindultunk. Egy-egy gesztenye, csigaház, falevél és kavics tuti hazajön velünk. A FAWorite bringás kosarában mindenre van hely. A kulacs mellé számtalan hazajövős kincs is belepakolható.

faworite.jpg

8. Ravaszdi, a piros róka - Baniko

Nem tehetek róla, valahogy zsigerből vonzódom a nem teljesen szimmetrikus dolgokhoz. Amikor megláttam Baniko felemás gombszemű, huncut mosolyú rókáját, akkor azonnal tudtam, hogy kell nekem. Értitek, NEKEM... :)

baniko.jpg

9. Rókás hajbavaló - Ribbon Love

Ezek a hajbavalók imádnivalóak. Az ember el sem hinné, hogy szalagból milyen sokféle stílusban készülhet hajpánt, hajcsat, akár anya-lánya verzióban is. Lehet játékos, elegáns, bohém, mindig éppen az alkalomhoz illő. 
Szerencsére ez a róka mindenféle eseményen jól viselkedik.

ribbon_love.jpg

10. Rókás rágcsa - Jucc Work

Jucc Work-öt már követem egy ideje. Tetszenek a szívből jövő, sallangoktól mentes ékszerei. Judit nem csak az anyukákra gondol, hanem az apróságokra is. Műhelyében horgolt babajátékok, szundikendők és egyéb érdekességek is születnek nap mint nap. A rókák például a csirkecombot nagyon szeretik :)

Külön öröm számomra, hogy pár napja már arcot is tudok párosítani a névhez, mert végre személyesen is találkozhattam Judittal.

nevtelen_terv_7.png
10+1 Ujjbáb gumimatracból - Ursuslupus

Egy rendes mesében is van ráadás, hát itt is legyen, ha már róka.
Gondoltad volna, hogy egy kimustrált gumimatrac még menthető, ráadásul szuper dolgokat lehet belőle készíteni? Ursuslupus a továbbhasznosítás mentén alkot, többek között ilyen szuper ujjbábokat is. 
(Csak halkan megsúgom, hogy az anyukákra is várnak érdekességek a kínálatában.)

41556963_10157073644769369_4937351424020316160_n.jpg

Ez volt az én szubjektív válogatásom nektek az őszi rókás kedvenceimből. Neked melyik tetszett a legjobban? 

Szeretem a kézműves anyukák által készített dolgokat, mert mindig az jut eszembe, hogy valakinek az álmait hozom közelebb a valósághoz, ha tőle választok valamit. 


Ha a te álmod pedig az, hogy megtanulsz pólófonalból horgolni, akkor abban szívesen segítek neked!


Szeretnél részese lenni a legjobb pólófonalas közösségnek? ---> Kattints, és gyere a Bármitartó hivatalos fb csoportjába!

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr1414250247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása