Utolsó hajnal ebben az évben, amikor jó szokásomhoz híven, már csak én vagyok fent, és össze tudom szedni a gondolataimat, leltárt tudok készíteni.

Ez a leltár most más, inkább lelki, mint fizikai. A valódi leltáron már túl vagyok pár napja.

Hosszú volt ez az év, pedig pont ugyanannyi napból állt, mint az eddigiek. Mégis más volt. Izgalmasabb, tanulságosabb, dolgosabb, sok szempontból örömtelibb, mint az eddigiek.

Ez volt az első év, hogy 100%-ig a Bármitartó töltötte ki az életemet, és nem volt mellette másik állásom.

Amikor tavaly elkezdtem építgetni az álmomat és barátkoztam a gondolattal, hogy egyszer talán lehet belőle valami, akkor egy nálam sokkal okosabb személy megkérdezte, hogy szerintem lesz-e valaha ez az "A" terv a "B" helyett. Akkor még jót mosolyogtam a dolgon, ma pedig már le merem írni, hogy ez az álom bizony valóra vált.

Már az év első felében pörögtek az események. Volt itt minden, Praktika megjelenés, egy országos alkotói pályázat 2. helye, díjátadó, webshop nyitás.  Ki hinné, hogy ennyi mindent beleférhet pár hónapba. Minden ilyen élménnyel alakultam én is szakmailag és emberileg egyaránt.

Ez az év a kapcsolatok éve volt, sok-sok új, vagy éppen már korábbi inspiráló barátsággal, melyekért ezúton is hálás vagyok. Felsorolni is nehéz lenne, hogy kinek szeretnék egy apró vagy hatalmas köszönömöt kiáltani, és félek, hogy kihagynék valakit a felsorolásból, ezért inkább nem is kezdek bele. Aki úgy érzi, nyugodtan vegye magára.

Jött a nyár, ami igazán kemény és embert próbáló volt a számomra, mert legalább két szerepben is folyamatosan helyt kellett állnom. Óvodás gyermek anyukája vagyok, ezért gyakorlatilag három hónapot végigéjszakáztam, mert igazán csak este 9 után tudtam dolgozni és alkotni, blog cikkeket írni, videókat vágni, készletet tölteni, fotókat rendezni, csomagokat összekészíteni. Sokszor ért a reggel a számítógép előtt, és néha nagyon elfáradtam.

Állítólag egy férfinek a vállalkozása a szerelme, egy nőnek pedig a gyermeke. Milyen igaz ez a mondás. A gyermekeivel kapcsolatban pedig mindenki a lehetőségeihez mérten a legjobbat szeretné hozni. Az év egyik legnagyobb feladata az volt a számomra, hogy egészséges egyensúlyt alakítsak ki a valódi és a virtuális gyermekem között, hogy egyik se legyen féltékeny a másikra. Ennek érdekében pedig meg kellett tanulni, hogy ha valaki az egyikhez vagy a másikhoz segítő kezet nyújt, el kell tudni fogadni. 

Ez a fajta hibrid alkotói, de egyben üzleti életmód magával hoz bizonyos időeltolódást. Például, amit ti téli újdonságként láttatok nemrég a webshopban, az fejben már nyár elején, papíron már nyár végén, fizikailag pedig már ősz közepén készen volt, hogy legyen idő még változtatni azon, ami nem jó, próbadarabokat horgolni, fotózni, szöveget írni. Olyan ez nekem, mintha már augusztus óta szólna fejben a Last Christmas :)

De tudjátok mit? Ezek a lehető legizgalmasabb pillanatok! Amikor a semmiből, sok-sok tervezgetéssel születik valami, és én óvatosan várom, hogy vajon nektek is ugyanannyira fog-e tetszeni.

Sok feladat is volt ebben az évben, mert a Bármitartó közössége folyamatosan növekszik. Közel 10.000 facebook követőt, egy 5000-es és egy 1500 fős tematikus csoportot, egy egyre nézettebb Youtube csatornát és ezt a blogot szeretném kiszolgálni folyamatosan új tartalmakkal.

Ami nem változott, hogy küldetésemnek tekintem, hogy ezek a tartalmak valódi értéket teremtsenek, sajátok legyenek, adjanak valamit. Ezzel kapcsolatban szerencsére nagyon pozitívak a visszajelzéseitek. Naponta kapok olyan leveleket, amitől párás lesz a szemem a meghatódottságtól vagy fülig ér a szám az örömtől. Ezek azok a pillanatok, amiket őszintén mondom, nem lehet és nem is szabad megszokni, mert igazi hétköznapi ajándékok.

Azért persze hiteltelen lenne azt mondanom, hogy minden rózsaszín volt ebben az évben. Történt pár nem pozitív értelemben vett érdekes dolog is velem. Kezdem már megszokni, hogy egyes személyek nem kedvelnek. Nincsen ezzel gond, én sem szeretek mindenkit. Vannak köztük vén motorosok, de idén először volt olyanban részem, hogy valaki, aki azóta is álságos módon lelkes "hobbistának" vallja magát, egészen az otthonomig jutott "tanulni szeretnék" címszóval, majd... Hát, innentől nem folytatom a sztorit. Majd talán egyszer. Itt most senki nem lesz egy monogrammal említve, ahogy engem szoktak említeni mostanában, mint valami bűnözőt.

És tudjátok mit, még ebben a dologban is van pozitív tanulság a számomra, mert már el tudom fogadni az eddigi naivitásomon túl, hogy nem vagyunk egyformák, nem ugyanazokat az értékeket valljuk, nem ugyanazt gondoljuk a tisztességről. Számomra nem probléma, hogy a verseny piaci alapú, de vannak etikai határok. Szerencsére.

Igazából simán ösztönöznek még ezek a tapasztalatok is, hogy jobb legyek, több legyek, kreatívabb legyek.

Azt is az idén tanultam meg igazán, hogy az ünnepet meg kell élni. Nem azért mert úgy illik, hanem mert kivételes. Kivételes, mint, ahogy a saját gyermekünk, párunk, családunk is.

Az ünnep feltölt, lelassít, játékossá tesz, felemel, tanít. Hálás vagyok, hogy ebben az évben két hétre igazán átélhettem ezt a varázst. Bátran állíthatom, hogy a legszebb karácsonyom volt az eddigiek közül, mert ez a kis szünet visszaadott valamit nekem, amiről az ünnep valójában szól. 

Köszönöm, hogy részesei voltatok idén az én csodámnak, én pedig részese lehettem a ti csodáitoknak az alkotásaitok, a biztatásotok, az odafigyelésetek által. 

Horgoljatok szívből 2019-ben is! 

Boldog új évet kívánva, szeretettel: Eszter