Évek óta horgolok, és most olyan téma felé szeretnék fordulni, amiről méltatlanul keveset beszélünk. 

Minden alkotó életében megjelenik a kudarc, amikor az alkotás nem az elképzelései szerint alakul. Helyzettől, és egyéntől függően reagálunk az ilyen pillanatokban.

Az évek alatt, és saját elrontott műveim során, magamat is meglepve, érdekes érzelmi palettát jártak be az elfuserált darabokra adott reakcióim. Pár tanulságos példán keresztül szeretném körberajzolni ezt a témát. 

Van, amikor semmi sem stimmel. Kiválasztjuk a tökéletes mintát, fonalat, tűt, lelkesen haladunk sorról sorra, és ahogy nő a kezünkben a mű, úgy leszünk egyre kedvetlenebbek. Mintha semmi sem stimmelne. Hányszor, de hányszor találkoztam ezzel a jelenséggel. Ez az a pillanat, amikor megfogadom, hogy legközelebb készítek próbahoroglást, hogy megfigyeljem, az én kezemben miként működik a dolog. 

Van, amikor egyszerűen elveszünk a mintában. Körbe-körbe, vagy éppen oda-vissza rójuk a sorokat, majd kiesik a szemünk, mikor melyik szem következik.

Sosem felejtem el, életem első sapkája kész katasztrófa lett. Szerintem most, több év tapasztalattal a kezemben sem tudnék olyan absztrakt lépcsőzetes süveget horgolni, mint,  ami akkor kikerült  a kezemből. Sosem fogom elfelejteni, sem a látványt, sem az érzést, ami akkor elém tárult. Mindenki azt mondta, hogy sapkát horgolni könnyű. Hát én el tudtam rontani. 

Persze vannak tényleg bonyodalmas, kacifántos minták, amiknél 3 sorral odébb haladva vesszük észre, hogy valahol, valamit elfuseráltunk, aminek következtében minden elcsúszott, de csak most, órákkal később akadunk el, mert nem jön ki a lépés. Vagyis a horgolás. 

A sort a végtelenségig folytathatnám. De, ahogy az élet területén általában, a horgolásnál sem az a kérdés, hányféleképpen lehet hibázni, hisz annak vége-hossza nincsen, hanem arra érdemes fordítani a figyelmünket, mit is tehetünk olyankor, amikor a hiba oly fájón a képünkbe csapódik. 

Az első, és legfontosabb lépés, hogy felmérjük a helyzet valódi súlyát, majd akármilyen jelentősnek is találjuk, vegyünk egy mély levegőt, és ismételgessük halkan, “olyan még nem volt, hogy nincs sehogy!”. Na jó, viccet félretéve, mindig van megoldás. Jobb a kétségbeesést mielőbb megszelídíteni, hogy visszanyerjük a hatékonyságunkat, és válasszunk a kínálkozó lehetőségekből: 

• Kihajítom, úgy ahogy van.

Csak vágd el a fonalat, tedd odébb, vagy azonnal a képzeletbeli kukába az elrontott darabot, és gyorsan fogj bele az újba, a leszűrt tanulságok alapján. Mint lehetséges opció fontosnak éreztem megjeleníteni a felsorolásomban ezt az utat, de a magam részéről ritkán választom.

•  Újratervezem.

Ha a viccben szereplő asztalos a tervezett asztal helyett készíthetett fogpiszkálót, akkor sapka helyett én is készíthetek akár bármitartó szütyőt. Mindig jól jón, és ha más nem, a gyerek majd lecsap rá.

•  Valahogy kiegyengetem a hibát.

Ez nem túl elegáns, és nem is minden minta engedi meg, de egy-egy lopva beszúrt szem, vagy fogyasztás néha minden gondot megold. Én talán látom az elkészült alkotáson is ezt a magalkuvást, de néha el kell fogadjuk saját tökéletlenségünk maradandó nyomait. Fájó, amikor az ágy mellé horgolt kis szőnyegen minden ébredésnél megpillantom azt bizonyos elszámolást, de talán egy reggel mégsem az önvád szólal majd meg, hanem az egyediség szépsége felett érzett öröm.  Mert hiszem, és látom, hogy tökéletlenségeink tesznek minket azokká az egyedi csodákká, akik ilyen izgalmassá varázsolják ezt az életet. 

•  Végül megtehetjük, hogy bontunk.

Pár sort, vagy az egészet, ez helyzettől függ. A horgolásnál ez sokkal könnyebb, mint a kötésnél, ezért is preferálom ezt a műfajt. Amit pedig szinte ajándék bontani, az a pólófonal. Imádom, mert tuti nem akad össze, alig változtatja a formáját, rugalmasságát egy-egy bontás után, így kompromisszum nélkül újrahorgolhatom az elhibázott szakaszt. 

Egy szó, mint száz, csak az nem hibázik, aki nem alkot. Aki alkot, az pedig fejlődik. Sikerek és hibákon keresztül szerzett tapasztalatok kísérik útján azt, aki nem adja fel, és újra meg újra horgolótűt ragad. Bármitartó pedig bármiből lehet. 

Szívesen horgolnál magadnak te is egy saját bármitartót? Segítek neked!

Youtube-csatornámon közel 80 izgalmas, érthető pólófonalas oktató videóból tanulhatsz. Iratkozz fel, és automatikus értesítést kapsz, ha újra horgolhatunk együtt!

Ha szívesen megmutatnád másoknak is az alkotásaidat, akkor pedig várlak szeretettel a Pólófonalazz velünk! facebbok csoportban.