Számoltad már valaha, hány szemet tudsz horgolni alvó gyermeked egyetlen lélegzetvétele alatt? Ha nem kell merengenem, milyen szem következik, és a helyét is ismerem, akár 3-4 szem is elkészül. De ha tanácstalanul bogarászom alkotásom egymásba fonódó sorait, akár több lélegzetet is végighallgatok a tű mozdítása nélkül. Mennyit számít a pontos és jól ismert terv, és minták…

Szeretem az esték ritmusát. Persze csak ha épp oly ideálisan sikerülnek, mint a tegnapi. 

Valamiért már délután találtam egy időmorzsát, amikor elkészült a mindenki által imádott vacsora, és ez megalapozta, hogy tökéletes lefektetésig tartó életritmust vegyünk fel. 

Az élet néha pont olyan egymásba kapcsolódó, egymásra ható hurkocskák vonulata, mint a horgolás a kezemben. 

Emlékszem miként csodáltam nagymamámat, aki ránézett unokája buksijára a kora őszi, vele töltött hétvége első napján, és másnap reggel, már húzta is a fejére az elkészült, tökéletes sapkát. Varázslat volt ez, amit azóta sem tudom miféle bűbájjal tudott elérni.

Szerintem ugyanazt használta akkor is, amikor a reggeli minden nap, kényelmesen, kacarászva lezajlott reggel nyolc és fél kilenc között, utána sorra készültek a lányok fonott frizurái, majd tálalta az isteni ebédet, pontban a harangszó után. Ezt a varázslatot még nagypapám sem ismerte. Vele az időtlenség tengerében úsztunk a műhelyben, tyúk udvarban és a hintában szállva. Csúszott is miattunk az ebéd, amiért épp oly dorgálást kaptunk, mint a széthagyott sapikért.

Nagypapa nem tudott horgolni. Az időérzék pedig igazán jól fejleszthető lett volna általa, nagymama legnagyobb örömére. Mi is lett volna velünk, ha a sapka túl bő, a nap pedig már a reggeli kávé alatt kicsúszik a kezünkből.

Onnan lehetett tudni, hogy nagymama még papa késésének ritmusát is ismerte, hogy az esti focimeccsről sosem késett senki. Nagyi kezében ott volt a következő kézimunka, papa orrán a szemüveg, mi unokák pedig izgatottan majszoltuk az azóta is utánozhatatlan meggyes piskótát.

Azóta én is tudok horgolni. Szaporítani, fogyasztani, rövidpálca, búzaszem, egyráhajtásos…, de a sapi még nem stimmel úgy a gyerkőc fejére, és a vacsora is csak ritkán készül el olyan pontosan, mint ezen az emlékidézős napon.

Nagymamám hosszú évek és fonalak sora alatt olyan varázslatot tanult meg, ami nem csak mesés sapkákat, terítőket, szütyőket adott a családnak, de az együttélés ritmusát is tökéletesen kialakította. Tudta, hogy az élet fonalát nem bonthatod vissza, mint egy sapka kihagyott szaporítását, de másnap csinálhatod jobban.

Mert biztosan vele is megesett fiatal korában, hogy Panni fejére szánt sapka Julcsié lett, vagy, ha még jobban elcsúsztak a dolgok, egy amolyan bármitartóként díszítette végül a fürdőszoba polcát. 

A gyerekem tegnap időben aludt, így én az esti horgolásom alatt megálmodhattam a mai napot; hátha újra idilli estét sikerül varázsolni, ha már a sapi nem is lesz teljesen kész mára.

Szeretnélek meghívni egy nagyszerű közösségbe, ahol mindannyian különbözőek vagyunk, de egy láthatatlan fonal összeköt minket: Pólófonalazz velünk! facebbok csoportban

Ahol még találkozhatunk: