Horgolj pólófonalból!

Bármitartó

Bármitartó

Dizájn vitrin kultusz nélkül

2017. október 26. - Bármitartó

Amikor elkezdek egy posztot írni, akkor sokszor megállok és keresem a megfelelő szavakat, amik a legjobban kifejezik azt, amit mondani szeretnék. Most is így van ez. Keresem azt a megfelelő kifejezést, amivel alkotótársam Nagy Klaudia munkáit a legjobban tudnám jellemezni. Azt, ami nem túl kevés, de nem is túl sok rá. A fejemben már megfogalmazódott, csak valahogy szavakba kellene önteni. Egyszerű, de a szó nemes értelmében, letisztult, a szó nem elcsépelt változatában, már-már puritán, dizájnos, felismerhető, skandináv stílusú, ezek jutnak eszembe. 

Klaudia munkáival először a tavaszi Otthon Placcon találkoztam személyesen. A sok telezsúfolt, tarka stand közül feltűnt nekem egy asztal, ahol a harsány színek helyett a fa természetessége és egy nagyon szerethető karakter családé volt a főszerep. Kellenek az ilyen tárgyak, amikben nincs semmi sallang, finomak, de erőteljesek egyszerre.

Akik ismernek tudják, hogy nálam a színeké a főszerep, és bizony nem bánok velük szűkmarkúan. Éppen ezért éreztem azt, hogy Klaudia stílusával ötvözve valami csoda jó dolog kerekedhetne ki egy közös alkotásból.

Az adj egy óra boldogságot! kampány jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy ezt meg is mutassuk nektek. Így készült el ez a közös alkotás, amely számomra egyszerre felnőttes és gyerekes, fiús és lányos, színes és visszafogott.

1_3.png

Megkértem Klaudiát, hogy meséljen nektek a karaktereiről, a terveiről, és persze a boldogság óráról is.

Bármitartó: Tudom, hogy festő-ékszerész szakon végeztél, hogyan kerültél kapcsolatba mégis a fával és a pirográffal?

Nagy Klaudia: Szombathelyen végeztem festőként 2011-ben. Dániába ösztöndíjjal kerültem, ott ismerkedem meg az ékszerészettel és ez által a fával. Tudtam,hogy szeretnék egy saját márkát itthon, a grafikáimat szerettem volna viszontlátni,de kerestem egy olyan technikát,ami a népművészethez köthető,hiszen mindig is ez volt  a legfőbb inspirációs forrásom. Miután fixálódott bennem,hogy fával szeretnék dolgozni, utána már csak egy kis keresgélés kellett és máris összebarátkoztam a pirográfiával. Ez a szerelem 6 éve töretlen. Nem mondom, néha van veszekedés is, de ezeken a helyzeteken átlendülünk könnyedén :)

Bármitartó: A stílusod semmivel sem összekeverhető, hogyan születtek meg ezek a rád olyannyira jellemző kedves figurák? 

Nagy Klaudia: Alapvetően nem a cuki vonal jellemző rám. A kloudgraphics karaktervilága a képzőművész oldalam, de szerettem volna egy olyan karakter csapatot,amivel ez a könnyedebb hangulatot fejezhető ki. Így született meg Hangyász professzor, Ede és a többiek :)

nkdesign.JPG

Bármitartó: Dániában is jártál iskolába, hogyan viszonyulnak az ottani emberek a képzőművészethez és a kézműves alkotásokhoz?

Nagy Klaudia: Ott egészen más a reakció. Helsinkiben voltam kiállító a Design Héten még 2014-ben. Elmondtam azokat az információkat a munkáimról,amiket az itthoni vásárlóknak is szoktam, hogy nyugodtan használják a tárgyakat főzéskor stb., s meglepődve néztek rám, hogy persze hogy használják. Nekik a design az életük része, nem dekorációként tekintenek rá, nincs akkora "vitrin kultusza" a tárgyaknak, ez persze a stabil gazdasági helyzet miatt is van. Koppenhágában is éltem egy ideig, az pedig az egyik design főváros, ott nem kérdés, hogy a design a mindennapi életérzés egyik alappillére.

Bármitartó: Milyen volt a WSC óralapra alkotni?

Nagy Klaudia: A munkáimat tömör bükkfára készítem. A rétegelt lemez e technika szempontjából nem a legjobb anyag,hiszen ott a fa és a ragasztó réteg váltakozik, s az égethető felület 1mm vékony, így nincs annyi lehetőségem,mint a tömör fánál, de könnyed és mutatós a grafika ezen a felületen is.

Bármitartó: Kinek szeretnéd felajánlani a boldogság órát és miért pont nekik?

Nagy Klaudia: A SOTE Onkológia osztályának szeretném felajánlani. Egy régebbi együttműködés kapcsán,autistákat foglalkoztató alapítvánnyal dolgoztam , most úgy gondoltam, hogy egy állami intézmény arcára csalnék mosolyt a közös munkánkkal.

Bármitartó: Mik a közeli események veled kapcsolatban, mire készülsz mostanában?

Nagy Klaudia: 2018 februárjában lesz az első önálló kiállításom a Tat Galériában, Budapesten, azt nagyon várom, hiszen 10 évem van abban az anyagban.Tavasszal pedig friss FISE ( Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) tagként lesz egy 4 fős csoportos kiállításunk. Nagyon izgalmas évnek nézek elébe! A NagyKlaudiadesign háza táján pedig elkészült a merchandise csapat,így a figuráim hordhatóvá váltak , akár már idén karácsonykor is bele lehet bújni egy-egy pihe-puha pulcsiba.

Bármitartó: Ha megkérdeznék tőled, hogy szerinted 10 év múlva mi lesz veled, akkor mit válaszolnál?

Nagy Klaudia: Minden évben máshogy alakul a "Mi lesz 10 év múlva" elképzelésem. Olyan gyorsan változik minden, hogy ha kívánni lehet egyet az aranyhaltól,akkor azt kérném, hogy mindig legyen elég impulzus és izgalom az életemben, hogy sok új képem születhessen. Hogy fán ,papíron vagy vásznon lesz látható, még nem tudom, de az biztos, hogy sok mondanivalóm van. Balaton, saját csónak, kutya,kert,család.. ezekkel kiegyeznék :)

Nagyon élveztem ezt a közös alkotást is, remélem nektek is tetszik ez a kezdeményezés, és kíváncsiak vagytok a következő boldogság órákra is! Van, amelyik már nálam van, meghorgoltam, néhányat pedig még várok vissza hozzám. Mindegyiket szeretem. Szeretem, ahogy az alkotótársaim gondolkodnak a világról és ez megjelenik az alkotásukban, szeretem, ahogy a kezeim között kapják meg az órák a végleges karakterüket, szeretem, hogy jó célokat szolgálnak.

Az adj egy óra boldogságot! sorozat előző részeit itt olvashatjátok:
Klaudiát itt találjátok meg: NagyKlaudiadesign
Ha alkotni támadt kedvetek (akár egy hasonló órát), akkor a WSC horgolható fa alapokat itt tudjátok megnézni.
18337369_1486402064745131_1143953017_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://barmitarto.blog.hu/api/trackback/id/tr2813081964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása