Nem titok, a fa mint anyag a szívügyem lett. A pólófonal és a Wood Stitch Collection horgolható faalapok jó páros, szeretik egymást, én pedig mindkettőt. Olyanok mint két testvér. A pólófonal az elsőszülött, akinek már minden rezdülését ismerem, a fa nálam a kistesó, akivel még ismerkedünk, van még mit tanulnunk egymásról.
Bojtor Verabella a Verabella ManuFAktúra - Second life of wood alkotója is igazán szereti a fát. Ebben biztos vagyok. Olyannyira, hogy ad neki egy második esélyt, újrahasznosítja. Stílusa színes, bohókás, olyan igazi szívből jövős.
Amikor Verabellával egyeztettük írása részleteit, akkor rögtön a különleges neve fogott meg. Mégis, valami miatt Kedves Szilvit írtam neki először.. Nem tudom miért, valahogy ez jött... Az agy már csak ilyen, néha játszik velünk, de az igazán fontos dolgokat tárolja. Jó mélyen. Az olyan tárgyak, amik sokáig velünk vannak nem csupán tárgyak, hanem emlékeink őrzői és szemtanúi.
Neked vannak emlékeid például az első homokozólapátodról? A műanyag valahogy múlandó, nem rendelkezik olyan emlékezetes karakterrel, mint a fa. Nincs mélysége és egyénisége, nem mutat túl önmagán, nem több, mint ami.
Ha elmúlik, vele múlnak az emlékeid, ha elveszik, vele vesznek a pillanatok.
Biztos neked is beugrik néha egy-egy gyerekkori emlék. Van, hogy tudatosan szeretnél felidézni dolgokat, van, hogy csak úgy véletlenül előjön valami, amire már évek óta nem gondoltál. Ezek az emlékek néha élénkek, szinte megelevenedik a környezet is hozzá, emlékszel az érzésekre, a szád ízére, egy pillanatra azt érzed, amit akkor éreztél.
Bojtor Verabella: Vidéki lányként én is szembesültem az élet nagy kérdéseivel
Amikor az ember kislány és egy meggyfa magasabb ágain lel rá az első „gondolkodóhelyre”, a felhők és a
napocska egyaránt karnyújtásnyi távolságban vannak, és a madarak szemmagasságban repkednek. Ez egy
amolyan miniuniverzum, ami teljesen érthető.
Az éltető eső és napfény feltölti energiával a növényt, ami virágot hoz. Így jön létre a finom gyümölcs.
Abból lesz a jó meggyleves és megeszem.
Kész. Kerek a világ!
Na de azután, amikor azt mondják neked, hogy itt ez az ebédlőasztal, fából van, sőt még a szék is, amin
ülsz, meg a rajzlap, amire királylányokat rajzolsz...
Hát azért ezt tényleg nehéz felfogni – mer' kérdem én, hol a rigófészek – meg a tavalyi nyár a
zivatarokkal? Hát, igen fogas kérdés...
Azóta sok év eltelt, az ebédlőasztal pedig még mindig ugyanaz. Persze nem, hanem sokkal több lett.
Amikor ránézek az erezetére, emlékszem az „egyszer kiborult itt egy egész üveg lekvár sarokra”, a „nem
engedett el a buliba, ezt a görcsöt bámultam”, az „iszonyúan izgulok, hogy meg lett-e a nyelvvizsga”
asztalszél szorongatásra.
Szóval közös múltunk van. Ezt látom minden darab fában: az emlékeket, a rigófüttyös nyarakat, a
zivatarokat és az egyszeri felhasználó emlékeit...
Ezért minden megmenthető fadarabot újrahasznosítok, mert életet látok benne.
Ezt a filozófiát kívánom továbbadni nektek is: az élet szeretetét.
Verabella további alkotásait itt találod: Verabella ManuFAktúra - second life of wood
A sorozat első részét ide kattintva olvashatod
